Automotodrome Slovakia Ring - Dióspatony

Egy év alatt egy csodálatos versenypálya épült fel a Csallóközben. A motorsport új szlovákiai fellegvára, a Slovakiaring Dióspatony határában várja látogatóit.


  •  

  • A Slovakia Ring Szlovákia első zárt versenypályája, amely 2010-ben, a Hungaroringtől mintegy 170 kilométerre található Dióspatony határában, Dunaszerdahely közelében épült meg abból a célból, hogy a környékbéli versenyzők és motorsport-rajongók számára gyakorlási és tesztlehetőséget biztosítson. A ring a maga majd hat kilométerével Európa egyik leghosszabb és egyben leggyorsabb versenypályájának számít, melyen számos hosszú egyenes és nagy tempójú kanyar található. 
 
  • A pályán különböző autós és motoros nyíltnapokat tartanak az érdeklődők számára, emellett versenyeket is rendeznek mind két, mind pedig négykerekű járgányok számára, amit az összesen 12 különböző, rendelkezésre álló nyomvonal is lehetővé tesz. Leghosszabb verziója 5922 méter (ez az alapból kijelölt), a legrövidebb 2636. Szélessége 12 méter, a célegyenesben 20 (ez 900 méter hosszú) és minden egyes szegletét kamera-rendszer figyeli.